(A Reichstag épülete 1930-ban)

Az NSDAP vezetőjét, Adolf Hitlert 1933. január 30-án Paul von Hindenburg birodalmi elnök nevezte ki Németország Kancellárjává. Kinevezésének hátterében az állt, hogy az akkori német elit nem volt elégedett a köztársaság munkájával, és úgy gondoltál, hogy ha egy, a nemzet által is elismert vezetőt választanak meg, egyensúlyba hozhatják az irányítást. Tekintve, hogy a náci párt nem rendelkezett abszolút többséggel a parlamentben, új szavazást írtak ki, így sikerült megszerezniük az abszolút többséget.

A tűz

A kommunista párt ifjú szervezetének egyik tagja, Marinus van der Lubbe egy holland munkás leszármazottja volt. A fiú 1931-ben megszakította a kapcsolatot a kommunistákkal, majd 1933. február 18-án megérkezett Berlinbe. Célja az volt, hogy tiltakozóakcióival felhívja a kormány figyelmét a munkásságra. Február 25-től kezdve három épület felgyújtásával próbálkozott, ám ezek közül egyedül a Reichstag kapott lángra február 27-én.

Lubbe a tüzet feltehetőlég este 9 táján gyújtotta meg az egyik ülésteremben. A tűzoltók fél órával később már a helyszínen próbálták megfékezni a lángokat, viszont mivel szinte az egész épület le volt zárva, az ablakokon keresztül végezték a munkájukat. Eközben az épület körül SA és SS katonák sorakoztak, akik a tömeget oszlatták és a területet biztosították. Nem sokkal később Hitler, Goebbels és Göring megérkeztek a helyszínre. A vezetők szerint biztosan kommunista lázadásról van szó, ezt támasztotta alá a tény, hogy az esemény előtt három nappal fenyegető dokumentumokat találtak a kommunista párt főhadiszállásán.

A rendőrség hamar elkapta a gyújtogatót, aki a kihallgatás során mindent bevallott. 

A következmények

Tekintve, hogy Hitler sokkos állapotban volt, Göring vette át átmenetileg az irányítást: még aznap este elrendelte a teljes rendőri készültséget, feloldotta a fegyverhasználatot korlátozó rendelkezéseket és elrendelte a kommunisták és a szociáldemokraták azonnali letartóztatását. Hitler és Goebbels a náci párt lapjának, a Völkischer Beobachter szerkesztőségébe mentek, és egy egész oldalas, mindent tartalmazó cikket rendeltek el.

Másnap a Wilhelm Frick miniszter által benyújtott javaslatnak köszönhetően az egész országban szükségállapotot hirdettek meg, ezzel lehetővé tették, hogy a kormány beleszóljon a tartományok intézkedéseibe. Ez a szükségállapot kétségtelenül megnövelte Hitler hatalmát. „A nép és az állam védelméről” szóló rendelet kiadatásával felfüggesztette a weimari kormány által kiadott személyszabadsági rendeletet, visszavonták a postai küldemények és a telefonbeszélgetések titkosítását, továbbá feljogosította a kormányt, hogy szükség esetén intézkedhessen a tartományok ügyeiben.

(A lángoló Reichstag)

A szociáldemokrata és kommunista vezetők mellett szakszervezetek tagjait valamint baloldali értelmiségeket is begyűjtöttek, ők az SA és az SS által őrzött pincebörtönökbe kerültek. Számuk áprilisra 25.000 főre nőtt. Az új szavazás során az NSDAP megszerezte a szavazatok 43,9%-át, ezzel a legtöbb képviselőt küldhette a parlamentbe. A baloldali pártok viszont még így is megszerezték a szavazatok 1/3-át. A szavazás eredményéhez természetesen nagymértékben hozzájárult a Reichstag felgyújtása, továbbá az, hogy a tüzet egy kommunista fiú okozta.

A lipcsei per

A gyújtogató Lubbe-n kívül még három bolgár kommunista fiút és egy német KDP-s képviselőt tartóztattak le és fogtak perbe. Lubbe-t a kihallgatása után elzárták a külvilágtól, az újságírókat is eltiltották tőle. A három bolgár fiú-t a tűz értelmi szerzéséért találta bűnösnek az esetet kivizsgáló bizottság. A vád azonban már a kezdetekben is tartalmazott olyan bizonyítékokat és képtelen állításokat, amit a vádlottak nem tudtak cáfolni.

A lipcsei per szeptember 21-én kezdődött meg a Birodalom Legfelsőbb Bíróságának épületében. A perre egyedül Lubbe érkezett meg bilincsben és rabruhában, a többi vádlott bilincs nélkül. Az elnök két napon keresztül a kommunisták által beterjesztett „Barna Könyv” hitelességét cáfolta. Ez a felterjesztés a nemzetiszocialistákat hibáztatta a Reichstag felgyújtásával. Lubbe-t akkor nem tudták a gyújtogatásért halálbüntetéssel büntetni, viszont Hitler egy márciusi beszédében kijelentette, hogy ily módon kívánja megbüntetni a vétkeseket.

A tárgyalás először Lipcsében majd Berlinben folyt. A Gestapo megegyezést kötött a szovjetekkel, így a három bolgár fiút 1934. február 27-én kitoloncolták a Szovjetunióba. Lubbe-t halálra ítélték, és 1934. január 10-én fejezték le guillotine-nal Lipcsében.

Elméletek

Egyes elméletek szerint a nácik gyújtották fel a Reichstagot, hogy lehetőséget teremtsenek a totális irányítás megszerzésére a kommunisták felelősségre vonásával. Ezt a felvetést később több történész is megcáfolta, ugyanis állítólag olyan személyek okozták a tüzet, akik jelen sem voltak a helyszínen.

A kommunista párt ifjú szervezetének egyik tagja, Marinus van der Lubbe egy holland munkás leszármazottja volt. A fiú 1931-ben megszakította a kapcsolatot a kommunistákkal, majd 1933. február 18-án megérkezett Berlinbe. Célja az volt, hogy tiltakozóakcióival felhívja a kormány figyelmét a munkásságra. Február 25-től kezdve három épület felgyújtásával próbálkozott, ám ezek közül egyedül a Reichstag kapott lángra február 27-én.

Lubbe a tüzet feltehetőlég este 9 táján gyújtotta meg az egyik ülésteremben. A tűzoltók fél órával később már a helyszínen próbálták megfékezni a lángokat, viszont mivel szinte az egész épület le volt zárva, az ablakokon keresztül végezték a munkájukat. Eközben az épület körül SA és SS katonák sorakoztak, akik a tömeget oszlatták és a területet biztosították. Nem sokkal később Hitler, Goebbels és Göring megérkeztek a helyszínre. A vezetők szerint biztosan kommunista lázadásról van szó, ezt támasztotta alá a tény, hogy az esemény előtt három nappal fenyegető dokumentumokat találtak a kommunista párt főhadiszállásán.

A rendőrség hamar elkapta a gyújtogatót, aki a kihallgatás során mindent bevallott.