Előzmények

1933. január 30-án az egykori Hindenburg elnök kinevezte Adolf Hitlert Németország kancellárjává. Ezt követően a Felhatalmazási Törvény miatt a Reichstagtól függetlenül hozhatott döntéseket, és rövid időn belül kormánypárttá vált a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt. Viszont ennek ellenére sem tudta a hadsereget irányítani, ugyanis az továbbra is Hindenburg fennhatósága alá tartozott. Így Hitler a volt elvtársa, az Ernst Röhm által vezérelt SA-ra támaszkodott. A barnaingesek (SA tagok) az egykori kommunista párt gyűléseit zavarták meg, viszont miután az NSDAP került hatalomra nem volt mit megzavarni, és az esti iszogatások után utcai zavargásokat okoztak. Hitler próbálta megfékezni ezeket a zavargásokat, viszont eluralkodott rajta, és 1930-ra mindennapossá váltak a feljelentések. Ahhoz, hogy Hitler megtartsa a pozícióját és vezetői szerepét elhatározta, hogy megzabolázza az SA-t, kivégzi a szerinte áruló vezetőket illetve börtönbe zártatja őket.

Az SA vezetője, Röhm nem elégedett meg azzal, hogy az egyre nagyobb létszámmal rendelkező rohamosztagot vezesse, befolyásolta Hitlert, hogy nevezze ki hadügyminiszterré. Mivel Hitler ezt nem tette meg, Röhm átadott a hadsereg akkori vezetőjének, Blombergnek egy jegyzéket, ami azt tartalmazta, hogy az SA Németország hivatalos katonai ereje, és a Blomberg által vezetett Reichswehr (a német hadsereg neve 1919 és 1935 között) csak a kiképzésben segédkezik. Hitler válasza erre az volt, hogy hiába maximalizálta 100.000 főre a versailles-i békediktátum a hadsereg számát, nem cserélik fel a haderőt az SA-ra.

Ezután Röhm és Hitler között érdekellentét jelent meg, Röhm az SA-t továbbra is növelni akarta és az ország haderejének, Hitler viszont a Reichswehr növelését tervezte. Röhm egyre agresszívebben akarta érvényesíteni az akaratát, több alkalommal is megfenyegette Hitlert és a vezetőket. Himmler és Heydrich egy hamis puccskísérletről informálták Hitlert, miszerint Röhm a teljes hatalomátvételt tervezi. Ezért Hitler ahhoz, hogy megtartsa a pozícióját és vezetői szerepét elhatározta, hogy megzabolázza az SA-t, kivégzi a szerinte áruló vezetőket illetve börtönbe zártatja őket.

A tisztogatás

Hitler az általa nem hűségesnek tartott SA vezetőket és Röhm-öt egy hétvégére invitálta őket Bad Wiessee-be. 1934. június 30-án este Hitler két SS csapattal érkezett meg a helyszínre. A csapatok élén a felfegyverzett Hitler betörte a szobák ajtaját és letartóztatta a vezetőket, néhányat közülük más férfival együtt aludva találtak, és a homoszexualitást a nácizmus kegyetlenül elítélte. Az a tény, hogy Röhm semmiféle puccsot nem szervezett, nem akadályozta meg Hitlert a teljes SA-vezetés megrágalmazásában.

Röhm-öt a többi SA vezetővel a müncheni Stadelheim börtönbe szállították. Röhm kivételével az többi vezetővel a helyszínen végeztek. Július 1-én két SS tiszt, Theodor Eicke és Michel Lippert felszólította Röhm-öt, hogy végezzen magával 10 percen belül, erre átadtak neki egy töltött pisztolyt. Miután letelt a 10 perc és semmit nem hallottak a cella felől Lippert maga végzett a vezetővel.

(Gregor Strasser, a náci párt egykori vezetője (balról a második))

Hitler nem csak kizárólag az SA-ra tervezte a tisztogatást. Emellett politikai ellenfeleit is letartóztatta, többek között a konzervatív párt vezetőit, ez magába foglalta von Papen kancellárhelyettest és közvetlen környezetét is. Miután a Gestapo egyesével végzett a Papen körüli emberekkel, a helyettest szabadon engedték és azután nem bírálta a náci politikát. Himmler és Göring emellett még ráküldte a Gestapo-t a Hitlert megelőző kancellár családjára, a sörpuccsot leverő vezetőkre illetve a korábbi pártelnököt is. Az letartóztatandó személyeket tartalmazó listát a Gestapo állította össze Hitler számára eredetileg 77 névvel, Hitler azonban ezt a számot még megtoldotta 6 fővel.

Következmények

Tekintve, hogy több nagy hírnévvel rendelekző embert végeztek ki a rend fenntartásának érdekében egy elfogadható sztorival kellet előállnia a náciknak. Göring utasította a rendőrséget, hogy az elmúlt két nap történéseiről minden iratot semmisítsenek meg, Goebbels az újságoknak megtiltotta, hogy nyilvánosságra hozzák a halottak listáját, továbbá a rádión bemondatta, hogy sikeresen meghiúsítottak egy Hitler elleni merényletet.

Július 3-án Hitler kiadta az úgynevezett Államvédelmi Törvényt, miszerint: „ Azok az intézkedések, melyek az 1934. június 30-án, július 1-jén és 2-án végrehajtott felség- és hazaáruló támadás leverésére szolgáltak, mint az állami önvédelem intézkedései jogszerűek.”

1934. július 13-án Hitler így nyilatkozott a történtekről:

Ha valaki azt a szemrehányást teszi, miért nem a rendes bíróságokat vontuk be ahhoz, hogy ítélkezzenek, akkor neki csak a következőket mondhatom: ezekben az órákban én voltam felelős a német nemzet sorsáért, és így a német népnek legfelsőbb bírája… Mindenkinek tudnia kell a jövőben, hogy ha kezét ütésre emeli az állam ellen, sorsa a biztos halál.

Németország önkényuralmi országgá változott, ahol egyedül Hitler irányított, politikai ellenfelek nélkül. A történtek fogadtatása pozitív volt, Hindenburg elnök még a betegsége ellenére is küldött egy táviratot Hitlernek, amiben gratulált neki, hogy csírájában fojtotta el az árulást.